|
|
Arad SM Ob + SM EK
05.18-19-20
Pénteken landoltunk Aradon egy külvárosi pályán. A közlekedés borzalmas volt, nem igazán találták még ki, hogyan lehetne zökkenő mentesebben terelgetni az autókat. A kamion forgalomról meg inkább nem is szólok semmit: Érdekes ez az ország, de ezt látni kell. A pálya boxát kialakítva egészen otthonosra fogtuk, csak az eső és a kellemetlen hideg szél tette a csúnyát. Lacika46 nem sokat állt tétlenül és rögtön neki látott a szakasz betanulásának. Az esős idő cseppet sem zavarta, mi meg legalább felmelegedtünk a produkciói láttán, mert ugye voltak érdekes helyzetei. Egy két esés az edzéseken és már tudja is a határokat: Itt ez megengedet… A boxok benépesültek a nap végére, és mindenki kedvére motorozhatott. Gagyi Peti gondoskodott a vendégszeretetről, hiszen hazai srác révén szervezte mindenkinek a szállást. Köszönjük utólag is neki!
Szombaton reménykedtünk, hogy az egész estét betöltő zuhi után az off-road szakasz kicsit felszárad és zúzhatják a fiúk a földest is. Hát ez nem jött össze, mert napközben is megtréfálta versenyzőinket az égi áldás. Sokszor 10 perccel az indulás előtt tehetetlenül álltunk, hogy eső vagy slick. Aztán szerencsésen választva sikerült elég jó időmérőket futnunk. Lacika mint máskor is, első időmérőn futotta a jobb időt (abszolút 2, magyar 1), második mérésre meg az 5.-et. Mindenki el volt valahogy ezen az aszfaltos pályán, ami a földest részt kihagyva9 inkább gyorsasági motoroknak kedvezett volna. A külső ivről indított rajt után sajnos a hetedik helyről kellett megkezdeni a felzárkózást a mezőny elejébe. Mivel földes rész nem volt, így nagyon kevés hely adódott az előzésre, ha a célegyenes végén nem sikerült a manőver, akkor egy újabb kört kellett várni a lehetőségre. Na, nem panaszkodom, mert izgalom csak így lehet egy versenyen. Az borotvaéles előzések adják meg a savát-borsát, nekem meg lassan kihullik a hajam: Nagy meccs volt az élen és az azt követő csoportokban is. Lacika 5.-nek futott be.
A 2. futamon szemerkélő esőben hasonló rajtot kaptunk el. A csúszós pályán nagyon nagy különbségek adódtak a versenyzők között, így még nagyobb jelentőséggel bírtak az előzések és a lekörözések. Végülis a prestige 3. helyén sikerült célbaérni, így összesítésben is a dobogó alsó foka jutott pilótánknak Kökény és Tóth Ádám mögött.
Aztán jött a következő napra való felkészülés. A vasárnapi Európa Kupába is beneveztünk, amire az időmérőket szombaton futottuk.
Vasárnap Lackó az 5. helyről startolhatott. Itt is volt izgalom dögivel. Míg a bolgár etalonnal, Pulevvel kis Kökény vívott, addig a másik bolgárral a mi fiúnk. A szomszédban tanyázó két bolgár versenyző olyan szinten nyomja hazájában, hogy a Nemzeti Televíziójuk kísérte őket. Tetszett, hogy szerényen, de profin dolgoztak mind három nap. Szimpatikus csapatnak tartom őket. Az első futamot Pulev nyerte, de ádáz csata volt kis Kökénnyel. Vermes Sanyit kióvták, mert akadályozta lekörözött versenyzőként a két mágust9. A 2. futamban szintén a szokásos felállást követően az élen Kökény és Pulev véres harca folyt. A végkifejlett esetükben az lett, hogy Pulev ismét kicselezte Kökényt és nyert. Gagyi 3.-nak kissé leszakadva, majd 4.-nek Lacika futott be! Így lettünk mi a két futam összesítése után a 4. helyezettek a végére!! Összegezve, motorozás ezerrel, aminek csak hasznát vettük. Tetszett, hogy foglalkoztak az összes versenyzővel kint. Bemutattak mindenkit név szerint, ahogy egy EK-án illik. Egyszóval mi jól éreztük magunkat.
Legközelebb Szegeden július elsején!!!
-bea-
|
|