|
|
Kanizsa Kupa - MAMS EC OB 3.f ( Nagykanizsa)
2008. 04. 27.
Elérkezett a következő EC forduló, melyet Nagykanizsán tartottak. Csak az országot kellett átutazni érte, talán a két legtávolabbi város Sárospatak és Kanizsa.
Kellemes napos időben jó hangulatban készülődtek a fiúk, Ákos és Lacika képviselte ezen a versenyen a Sherco-s színeket. Lackónak külön kedves ez a pálya, hiszen motocrossos pályafutása során sok időt töltött ezeken az ugratókon. Az Endurocross verseny gerincét is ez a pálya adta. Aztán a verseny hozott örömöt is bánatot is. A jól elkapott rajt után Lacika egy kör után az élre állt és folyamatosan szakította le üldözőit. Eközben Ákos is kiegyensúlyozott körökkel tartotta az abszolút 7-8. helyet. Az első óra végére már fél percre nőtt az előny és a fáradtság jelei sem mutatkoztak, de néhány kör múlva sajnos a segédváz egy 8-as csavarja úgy gondolta, hogy nem aszisztál tovább a győzelemhez, és KETTÉTÖRT…
A megsemmisült csavar miatt elszabadult az ülés-kipufogó-akumlátor doboz-légszűrő együttes, így nem volt értelme folytatni a versenyt. Sokáig bosszankodtam a verseny után, hiszen a motorokat én készítem fel a futamokra a lehető legalaposabb részletességgel. A műszaki hibákat mindig személyes kudarcomnak fogom fel. Nem nagyon vigasztalt a dolog, hogy egy elfáradó csavart gyakorlatilag lehetetlen előre kiszűrni.
Ákos továbbra is gyorsan és igen látványos erőcsúsztatásokkal tarkított körökkel szórakoztatta magát és a közönséget, így némi vigaszt jelentett számunkra az általa begyűjtött abszolút 6. hely. Gratulálunk a fiúknak a nagyszerű helytállásért.
Csabee
| |